Ekkor száll fel az első füst a Vatikánból – íme, a csütörtöki menetrend!

A Sixtus-kápolna kéményét először a délelőtti órákban érdemes figyelni.

A mai nap folyamán akár négy szavazási fordulóra is sor kerülhet a konklávén.
Mint megírtuk: a Vatikánban zajló pápaválasztó konklávé második napján, csütörtökön akár négy szavazási fordulóra is sor kerülhet. A szavazási fordulók 10:30-kor, délben, 17:30-kor és este 7 óra után lesznek.
A konklávé során a szavazólapokat vegyileg színezett füsttel égetik el: a fekete füst a sikertelen, a fehér az eredményes szavazás jele. A pontos időpontokat azonban az imák, tanácskozások és a szavazatszámlálás hossza befolyásolhatja.
Ezt is ajánljuk a témában
A Sixtus-kápolna kéményét először a délelőtti órákban érdemes figyelni.
Ferenc pápa halála után megindult a találgatás, ki lehet az utód. Korábban arról is írtunk már, hogy szinte minden jelentős nyugati lapban felvetődik Erdő Péter neve, mint Ferenc pápa lehetséges utódja, sokan a magyar bíborost tartják a legerősebb konzervatív jelöltnek.
A Politico Luis Antonio Tagle Fülöp-szigeteki és Raymond Burke amerikai bíboros mellett Erdő Pétert is a favoritok közé sorolta. A The Wall Street Journal azt írja, várhatóan olyan pápát választanak, aki képes helyreállítani a nyugalmat a katolikus egyházban évek óta tartó ideológiai polarizáció után.
A cikk szerint a 10 legesélyesebb jelölt egyike Erdő Péter, akit a legerősebb konzervatív jelöltnek tartanak,
mert a válásról, a bevándorlásról, a melegek polgári házasságáról vagy a latin mise használatáról vallott nézetei hagyományosak.
Egy, a Brussels Signal oldalán megjelent cikk szerint a keresztényüldözés és a hívek fogyatkozása miatt olyan pápára van szüksége a katolikus egyháznak, aki kész felvenni a harcot. A lap szerint a hívőknek egy konzervatív titánra van szükségük, nem pedig diplomatára, aki a szekularisták méltatását keresi. A jelöltek széles spektrumot képviselnek, de többségük nem szolgálja a kereszténység túlélését.
Ezt is ajánljuk a témában
Egyértelmű érveket fogalmazott meg a cikk szerzője.
Az osztrák Oe24 szerint a 72 éves Erdő Péter arról ismert, hogy számos egyházi kérdésben hagyományos álláspontot képvisel, és jó kapcsolatot ápolt Ferenc elődjével, XVI. Benedekkel. A Corriere della Sera összefoglalója ugyancsak a konzervatívok vezető jelöltjének tartja Erdőt, a lengyel Do Rzeczy pedig Erdő Péter mellett Pietro Parolin és Matteo Zuppi olasz, valamint a Politico által emlegetett Luis Antonio Tagle Fülöp-szigeteki bíborost jelölte esélyesnek.
Erdő Péter magyar bíboros tehát konzervatív pillérként emelkedik ki.
Kánonjogi szakértelme és a kommunizmus alatt szerzett tapasztalata olyan vezetőt formált belőle, aki nem fél a hagyományok védelmétől. A brüsszeli lap szerint Erdő Péter első számú választás a kereszténység egyesítésére a szekularizmus és az iszlám térnyerése ellen.
Ezt is ajánljuk a témában
Apeles atya szerint éppen a magyar bíborosra van szüksége az egyháznak.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila